artis juss

Épp a saját forráskódjaimat, programjaimat írkálom ki egy olyan dvd-re amin ott díszeleg a matrica. Ez a matrica tudommal azért van mert ezután valaki bezsebeli a pízt majd odaadja a szegény árva zenészeknek akiket meglopnak.
Kérdem én: A saját forráskódjaim szerzői joga miért az ő zsebükbe vándorol? Vagy mit nem értek? Valaki okosabb homályosítson már fel hogy, hogyan is van ez!?

a hacker

Ablak az Ubuntu magyar hackereinek és közösségének világára, munkájára és életére.
Ez az idézet a nemrég elindult Ubuntu Planetről származik.
Ezt olvasta egyik ismerősöm is és rögtön feltette a kérdést, hogy hogyan lehetnek az Ubuntunak hackerjei? Rögtön tudtam, hogy tévesen értelmezi a fogalmat és aztán ki is derült, hogy ez bizony így van. Szétnéztem a neten, milyen olyan rendesen összeszedett tartalmat találhatnék amit oda tudok adni olvasgatás céljából. Legnagyobb megdöbbenésemre a wikipédia magyar részlegében a szócikk pont olyan tévesen és hibásan összemos fogalmakat ahogy azt a magyar sajtó -és úgy általánosságban a média világszerte- teszi.
Elhatároztam, hogy megpróbálom kicsit összeszedni és tiszta vizet önteni a pohárba. Remélhetőleg a írás végére a kedves olvasó is tudni fogja a következő kérdésekre a választ:
– Ki az a hacker?
– Miért jó, és megtiszteltetés ha valakit hackernek nevenek?
– Kik törnek rendszereket és programokat?
– Honnan lehet megismerni a hackert?

Kis alapozás

A hacker mint fogalom az informatikában visszanyúlik abba az időbe amikor még az internet csak egyetemek és betárcsázós internettel rendelkezők kiváltsága volt. Ahhoz hogy megértsük, hogy milyen körökből kerülnek ki a hackerek érdemes beleolvasni Eric S. Raymond (ESR) Katedrális és bazár című művébe.

Mellesleg aki a linux környezetével most ismerkedik annak is hasznos olvasmány lehet a könyv maga, hiszen rálát a fejlesztési modellre és megérti azoknak a hackereknek a lelkületét, akik az operációs rendszerét összerakták.

A hacker jelleméről

ESR könyvében látható programozót így lehetne jellemezni: probléma megoldó, segítőkész, nagy tudású, lelkes szakember. A hackert mindig lázba hozza az ha egy problémával áll szembe, s rögtön a lehetséges megoldások tömkelege kezd el kavarogni a fejében. Nem okoz gondot számára ha egy új programnyelvvel kell megismerkednie, mert a programnyelv számára csak eszköz, épp úgy, ahogy az igazi művésznek sem okoz gondot az, hogy digitalizálótáblával Painter-ben, szénnel papírra, vagy akvarellel vászonra dolgozik. Ezek mind csak eszközök, a művészet -problémamegoldás- a fejben történik. Persze elmélyülni csak egyféle technológiában lehet igazán.
A hacker megosztja eszközeit és a problémák megoldását szabadon hozzáférhetővé teszi.
Előszeretettel használják a hacker jelzőt csak az informatikában, de ha megnézzük akkor a nagy tudású, segítőkész probléma megoldó -egyedi megoldást alkotó- embereket az élet bármely területéről össze lehet szedni. Kezdve a művészeteken, át a pénzügyi vagy éppenséggel orvosi szakterületeken. Pár példa:
Egyik jó példám egy gitár virtuóz, Eric Mongrain aki köztudatba hozta (feltalálta?) a clapping music-ot gitárra alkalmazva és egyedi technikát dolgozott ki mely igen gyorsan hódítja meg a hallgatóságot, az egyszerű dallamokkal.
AriTap!
PercusienFa
Fusions
Másik jó példa egy magyar agysebész Dr. Csókay András agysebész aki a súlyos traumás agyduzzadás kezelésére az ún. éralagút-technika módszert és további koponya-térnyerési technikák új műtéti megoldásait fejlesztette ki, de vehetném példaként a szívsebész Papp Lajos-t is. Még számtalan zenész, művész és más területen dolgozót fel lehetne sorolni mint hacker jellemzőkkel bíró egyéneket.
Kiváló -informatikai területen dolgozó- hackernek tartom például vmiklost (Vajna Miklós flugarware főfejlesztője).
ESR tollából egy másik témába vágó írást is megemlítenék, a “Hogyan lehetsz hacker?” címűt, melyből sok további hacker jellemző is kiderül.

Cracker jelleméről

Azok a csoportok akik támadásokat intéznek rendszerek ellen, adatlopással foglalkoznak, és minden cselekedetüket a károkozás, a fennálló rendszerek megdöntése végett űznek. Leginkább amikor az operációs rendszerünket felvértezzük védelemmel, akkor ellenük védekezünk. A cracker nem adja ki a kezéből a nehezen elkészített, nagy becsben tartott eszközeit, amit mégis kiad programkódokat azokat használják fel a script kiddie-k. Míg a crackerek szintúgy jó szakemberek -csak a tudásukat nem jóra használják-, a script kiddie-k hozzáértés nélküli emberek, akik csak arra képesek, hogy a crackerek által megírt kódokkal próbálkozzanak, de azokat továbbfejleszteni már nem. Ezen két csoport motivációját igen nehéz megérteni, de talán jól szemlélteti az a példa a létük alapját, hogy minden homokozóban vannak olyanok akik -egyébként tudnának vagy sem- képtelenek szép homokvárat építeni, így örömüket abban lelik, hogy a másét összerombolják, pusztán passzióból.

Megemlített, és egyéb hivatkozások:

Katedrális és bazár magyar fordítása: http://magyar-irodalom.elte.hu/robert/szovegek/bazar/.

Hacker hogyan: http://blog.connor.hu/UserFiles/hacker-howto.html Az eredetit innen szedtem le: http://lme.linux.hu/forditas/hacker-howto.html de mivel a karakterkódolás nem megfelelően jelenik meg, kénytelen voltam tükrözni.

Hacker jelvényről (ESR kezdeményezte): http://www.progmat.hu/data/hackerjelveny.html.

(a későbbi változtatás jogát fenntartom ;))

gyorsított folt eljárás

Nem is olyan régen, két olyan eset állt fenn amikor egy nyílt forrású programban találtunk hibát. Ezek javítása lényegében egy soros folttal javítható lenne, és ráadásul ezt az egysoros foltot akár a hiba beküldője is el tudna készíteni annyira triviális. Ilyen esetben mi a menet:
– nyiss egy bejegyzést a program hibakövető rendszerében
– töltsed fel a foltot amit készítettél
– várj
– várj
….
– majd egyszer észreveszi valaki és beküldi a foltot

Ez a fent említett esetekben számomra túl bürokratikusnak tűnik, hiszen egy tényleg egyszerű hiba javítása akár hónapokig is állhat a hibakövetőben anélkül, hogy azt a felelős fejlesztő észrevegye, a javítást beküldje. Ezt a folyamatot leegyszerűsítendő találtam ki egy ilyen célra írt rendszert, melynek a lényege annyi lenne, hogy az adott bejelentő direkt az “egysoros” foltot tudja csak beküldeni némi kísérőszöveggel karöltve, hogy a folt mit javít. A 2-3 fejlesztő napi rendszerességgel megnézi a listát majd egy kattintásra el tudja vetni vagy a repo-ba küldeni.
Nagyjából ezeket kéne tudnia a programnak (funkcionális terv vázlat :)):
– folt beküldése
– adott jogok kíséretében fejlesztő el tudja vetni vagy fogadni a beküldött foltot
– minimum szavazatmennyiség kell ahhoz, hogy egy folt bekerüljön. (elkerülve ezzel azt, hogy egy fejlesztő megnézi, valamit elnéz és a program borul)
– összeköttetés a verziókövető rendszerrel: a folt elfogadás után rögtön a repo-ban landol.
– várakozó foltok tesztelésre való letöltése: az összes várakozó foltot egy folttá lehet összegyúrni, hogy a fejlesztő azt letöltve ki tudja próbálni, ha ennyire nem bízik a beküldőben.
– maximum változás a foltban: megszabható legyen, hogy hány sor és hány fájl módosulhat egyszerre egy foltban.

Így elkerülhető lenne az, hogy egy levlistán, vagy bugzillában elsikkadjon egy javítás és így a honosítással kapcsolatos hibákat gyorsan be lehetne küldeni, a fejlesztő meg olyan felületet kapna a kezébe, ami átlátható, és könnyen kezelhető.

Régi karácsonyok

Úgy volt az, hogy ötesztendős asszony voltam, s már a hetedik helyt laktam. Szegény urammal úgy voltunk, mint a madarak. Összekőttünk, nem volt semmink. Oda akarok kilyukadni, hogy mivel hogy most karácsony jő, eszembe jutott az a valamikori karácsony, amelyik nehéz volt, s mégis olyan igazi szép karácsony volt.
Dolgozgattunk, mint szegény emberek, Isten kegyelmiből egy kis disznócskát vágtunk, meg aztán a kicsi családomnak, a két gyermeknek úgy varrtam meg a kicsi ruhácskát éjszaka, hogy ne lássák: “Azt hozta az angyal.” Meg edénykét, amiből egyenek. Meg az uramnak is úgy csináltam meg az ingét, hogy ne lássa, tudjon örvendeni neki. Így aztán eljött a karácsony szombatja. Falusi asszony nem úgy van, hogy kéznél van minden. Meg kelletett süssek mindent: kenyeret, kalácsot. Hát felkőttem én még két órakor, megsütöttem a kenyeret, a kalácsot. Mikor a kicsi gyermekeim felkőttek, azt kérdezték:
– Édesanyám, hányat kell még aludjunk, hogy jüjjen az angyal?
Megsimogattam őket, megcsókoltam. Ki nem szereti az o kicsinyeit!
– Tudjátok, mit? Nem kell többet aludjatok, ma öste jün az angyal. Már járt is itt valahol, a kert alatt. Mikor mentem ki, nézzétek, mit kaptam: két csuprocskát, s a két csuporban két kicsi kalács. Nézzétek, milyen. pirosra van sülve! Látjátok? Jók voltatok, szót fogadtatok, esténkint imádkoztatok, most nektek ilyen szép fényes hajú kalácsot hozott. Még melegecske.
Kicsi butácskák, csak pislogtak rám, tartották a kicsi tenyerüket, beléborítottam a csuporból a kalácsot.
– Édesanyám, hát az angyalka tud ilyen szép kalácsot sütni? Beléharaphatunk?
– Megkezdhetitek, persze, beléharaphattok, csak először meg kell köszönni a Jézuskának, hogy nektek ilyen elore küldött angyalfiát.
Hát szépen letérgyeltek, persze az agyagos padló fel volt tapasztva, s a két kicsi elmondta az asztali áldást:
“Mindenek szemei tereád néznek, édes Istenem, te adsz eledelt alkalmas időben, te töltesz be minden élőlényt a te áldásoddal, ámen.”
Akkor aztán akkorát haraptak a kalácsból, hogy még most is örvendek, ha rá gondolok. Csak úgy ropogott a haja a kis egérfogacskáik között. Aztán persze nem volt sok idom gyönyörködni, mert sok dolgom volt. Kellett készíteni az ünnepre, mert akkoriban úgy volt, hogy ünnep első napján nem volt szabad semmit se készíteni. Örvendtek, hogy estére megjön az angyal. Nem volt akkora karácsonyfa, mint amilyen a mai házakban, a városi blokkokban, hogy a földtől a plafonig. Honnét, honnét nem, az uram összeszedett vagy hat-nyolc fenyőgallyat, egy fára rádrótozta a fenyogallyakat, még a végin én is azt hittem, hogy igazi karácsonyfa. Annak előtte való napokban olyan magamfőzte szaloncukrot csináltam, selyempapírt vettem, megvagdostam a szélit, belecsomagoltam a cukrot, s úgy tettem a fára. Megaranyoztam a diót, legyen aranydió is, hozott az uram mogyorót, piros almát, azokat is fölaggattuk a fára, ilyen volt az akkori karácsonyfa. Egyszerű viaszgyertyát aggattunk reája, csillagszóró eszünkbe se jutott.
A mai karácsonyfán sok a szaloncukor, csokoládé, viaszgyertya, csillagszóró, villanyvilágítású gyertyák. A karácsonyfa alatt rengeteg játék, de olyan közömbösen állják körül! Mi hiányzik a mai szentestén? Talán a szeretet? Talán a meghittség? Gazdag ajándékok, közömbös arcok. Nem az az öröm, nem az a boldogság, ami az én gyermekeim arcán volt. Reggel felébredtek:
– Nézd meg, járt-e az angyal?
Nagyon örvendtek annak az egyszerű ajándéknak: kicsi tányér, ing, csupor, kötény. A csuporban dió, alma. Uram is megkapta a maga ajándékát. Nekem maradt az az öröm, hogy az enyémeknek tudtam örömet szerezni. Minden volt, mint más háznál, csak éppen pénz nem volt. El voltam keseredve: mi lesz most, ha jönnek a kántálók! Tudunk adni nekiek valamit?
Elmentem öreg szüleimhez, megkérdezni: tudnake kölcsönözni vaj egypár lejt. Nem messze laktak tőlem.
Mielőtt bekopogtam volna, megkérdeztem:
– “Szabad kántálni?”
Hallom édesanyám jól ismert hangját:
– Szabad.
Elkezdtem szépen az éneket:
“Betlehemi pusztán örvendetes hír van … ”
Ráismert a hangomra, s ott bent, reszketeg hangjukkal ok is kísérték az én kántálásomat. Mikorra elvégeztem a kántálást, elmondtam a beköszöntőt:
Eljött a vendég, kit a világ vára,
Megnyílt általa az egeknek vára.
Az áldott csemete az égből leszálla,
Értünk az Atyához kezesnek beálla.
Számunkra adjon jó időket,
S áldással befolyó sok jó esztendőket.

Bémentem, megcsókoltam őket. Eldiskuráltunk, s elmondtam, hogy a kicsi karácsonyfa megvan, éjszaka az urammal feldíszítjük. Elbeszélgettük az efféle alkalomhoz illő dolgokat, de biza nem volt lelkem pénzt . kérni. Elköszöntem szépen, kívántam boldog felvirradást, s boldog ünnepeket. Indultam haza. Ahogy mentem keresztül a kerteken, igen nagyon megkeseredtem. Megálltam, s kisírtam magamat atyásan. Kisírt szemmel érkeztem haza. Szegény uram, amikor meglátott:
– Zsuzsika, miért sírtál, fiam? Baj van apádékkal?
– Dehogy van baj!
– Akkor miért sírtál?
– Sírt a bosszúság. Csak erősen hideg van, kicsípte az arcomat.
Nem feszegette tovább a kérdést. Hát egyszer megzörgetik az ablakot:
– Szabad kántálni?
Megreszketett a csontomban a velő. Uram rávágja, hogy “Szabad”. Hát elkezdik, hogy: “Mostan kinyílt egy szép rózsavirág” – a kántáló éneket. Én pedig reszkettem, hogy már én mit tudjak ezeknek adni. De mikor elvégezték a kántálást s a beköszöntést, uram mondja:
– Gyertek bé!
Gondolom: “Ennek is elment a sütnivalója. ” Há mért hívja bé ezeket az asszonyokat! De uram egy-kettő kivette a kalácsot az almáriomból, három felé vágta a három cigánynénak. Felment a hiúba, hozott egy tál diót, egy tál almát, beléöntötte a szatyorba. Meg voltak elégedve ok is, s ekkor megtelt az én lelkem is nyugalommal: lámcsak, el lehetett intézni, akiben jó érzés van és szeretet. A három cigányné elment nagy boldogan, sén újból sírva fakadtam.
– Mi baj van? Megint sírsz?
– Most már örömömben sírtam, hogy olyan embert rendelt nekem az Isten, akinek a nehézségekben is jár az esze.
– Tudod, mikor jöttem haza, azért fakadtam sírva, mert nincs pénz a háznál.
– Ó, fiam, amíg kenyér van, kalács van, van apróság, dió, hát szabad ezen búsulni?
Akkor megtanultam, hogy a családban a legnagyobb gazdagság a megelégedés. Ha szegény is vagy, ha van megértés, annál nincs nagyobb kincs. Mert igen szegények voltunk, gyermekeink mégis boldogan emlékeztek az összetákolt karácsonyfára. Egyszer azt mondja nekem a lányom:
– Édesanyám, miért nincs máma olyan boldog karácsony? Én most megcsinálok mindent: tésztát sütök, a karácsonyfa a földtől a plafonig ér. Csak nincs meg az a szeretet, csak a szeretetlenség. Miért van ez így?
Erre nem tud felelni a világon senki se.

Kisherceg

Mostanában kaptam, és ami azt illeti, egy kicsit megkopott ismereteim miatt, rácsodálkoztam erre a részre a regényből. Ideje lenne elolvasni még egyszer, így felnőttebb fejjel.

Az utazásai során a Kis Herceg egy furcsa, kocka alakú bolygóra ért.A bolygón drótok, telefirkált papírok, félig telt kávéscsészék voltak
szétszórva. A szeméthalmok közepén egy borostás, szemüveges alak ült.-
Szia. Hát te ki vagy? – kérdezte a Kis Herceg.
– Pill, rögtön – válaszolta a férfi.
– Mi a neved? – folytatta a Kis Herceg, ugyanis ha egyszer valamire kíváncsi volt, azt nem hagyta annyiban.
– A programozó vagyok. Mindjárt beszélhetünk, csak most egy hibát keresek a logban. – felelte az ember.
– Mi az a log? – kérdezte a Kis Herceg. Körbenézett, de sehol se látott semmit, amire ez a szó illett volna.
-Mi az a log ? Ismerem a szemétkupacot, látom a kávéscsészét és a drótokat is, de nem látok logot. Hol van?
A férfi hitetlen arccal fordult a jövevény felé.
“Te ugye a javításért jöttél?” – kérdezte, és beletúrt egy paksamétába.
– Mindjárt megnézem a listát, szerintem a következő patch már tartalmazni fogja – és elkezdett a körülötte heverő papírok közt kotorászni.
A Kis Herceg elbizonytalanodva nézte a Programozót, ahogy az az egyik halom legaljáról kihalászott egy színes filctollal összefirkált szöveget, és hümmögni kezdett felette.
– Mi az a log? – kérdezte megint.
A Programozó nagy levegőt vett:
– Nem tudom rendesen elmagyarázni egy felhasználónak, de a program a hibáit egy naplóállományba írja, amit csak az írás idejére zárol. Ezért aztán ha a rutin elszáll, akkor a logban az abortálás előtti utolsó bejegyzésből tudjuk kitalálni a hiba pontos helyét, és ez segít a javításban. De ennek semmi köze nincs a patchhez, amiért jöttél.
– Te nagyon furcsán beszélsz – felelte a Kis Herceg. – Mi az a felhasználó?
– Az emberek két részre oszthatók – válaszolta a programozó, miközben lehajtott egy fél csésze hideg, állott tejeskávét.
– Azok, akik írják a programot, azok a programozók. Akik csak használják őket, azok a felhasználók. Én is egy programozó vagyok, és – mivel nem tudtad, mi a log – Te valószínűleg felhasználó vagy. Milyen programot használsz?
– Nem használok programot. Van egy rózsám, és három vulkánom. Ezek programok? – kérdezte a Kis Herceg.
– Nem, nem ezekre gondoltam. Tudod, mikor leülsz a gép elé, és elindítasz valami szövegszerkesztőt, levelezőt, vagy ilyesmit.
A munkahelyeden, az irodában például.
– Nincs irodám. Egyszer találkoztam egy Hivatalnokkal, de eljöttem a bolygójáról. Unalmas alak volt – felelte a Kis Herceg.
– OK, akkor otthon, mikor szabadidődben benyomsz egy játékot, az egy program. – magyarázott türelmetlenül a Programozó.
– Szabadidőmben szeretem megnézni a napfelkeltét. Mindig úgy húzom a székemet, hogy épp lássam – felelte a Kis Herceg.
De az én bolygóm kerek, nem ilyen négyzet alakú. Milyen itt a napfelkelte? – kíváncsiskodott tovább.
– Nem négyzet, kocka. A négyzet az síkidom, a bolygóm meg test. – mondta a Programozó.
Az ilyen fogalmi zavarok miatt kevernek mindent össze a felhasználók, mert képtelenek a legalapvetőbb szakkifejezéseket is megjegyezni.
Meg hogy kockás füzetnek hívjátok a négyzethálósat, az agyam száll szét ettől is.
– Milyen itt a napfelkelte? – kérdezte újra a Kis Herceg, mert nem szokott eltérni a tárgytól.
– Mit tudjam én? – válaszolta a Programozó. – Nem szoktam látni, én olyankor dolgozom. Mondd meg a GL-ednek, hogy a patch az esti upgrade-ban benne lesz, addig meg hagyjanak békén, mert a debug magasabb prioritású task, mint a support. – és visszafordult a munkájához.
– Milyen barátságtalan figura – gondolta a Kis Herceg, és otthagyta a bolygót.
Útközben azon tűnődött, vajon el tudná-e magyarázni a Programozónak, hogy ő nem használ semmilyen programot és mégis normálisan él, vagy hogy a Programozó képes lenne-e elmondani neki, mi az a log úgy, hogy megértse.
– Valószínűleg nem – summázta végül. – A fölnőttek nagyon-nagyon furcsák tudnak lenni.

4 év és dobhatom a kukába a gépem

Mindig is zavart az asztali gépem zúgása, ami talán hozzá is járult a diagnosztizált süketedésemhez. Amióta megvan a laptop érthető okokból inkább azt használom, de azért a laptop teljesítménye messze elmarad az asztali géptől, meg a monitornak is szebb képe van, egy szó mint száz, szeretem az asztalit is használni. Mostanra jutottam el oda, hogy végre foglalkozzak megint érdemben a kérdéssel, valami halk megoldást beletákolni a gépembe! Continue reading